2011. augusztus 23., kedd

2011. augusztus 8., hétfő

Vissza a jövőbe

Az elmúlt napok, azaz az időtartam inkább hetekben számolható sajnos nem a gyakorlásról szóltak. Vajmi keveset kaptak benne azok a dolok, amelyek az életem, szabadidőm meghatározó keretét adják, így a sziklamászás és a jóga.
(A moziról most nem is teszek említést, mert nagy bánatomra ez teljesen háttérbe szorult.)

2011. július 4., hétfő

Hare Kriston! :)

Tegnap beadtuk a derekunkat, útilaput kötöttünk a lábunkra és Somogyvámosra, az Öko-völgybe látogattunk, eleget téve egy különösen kedves invitációnak.

A Krisna-völgy kb. 130-150 főt számláló falu (a létszám állandóan változik, hiszen úgy, mint mindenhol születnek, élnek és elhagyják a testüket a lelkek)  azaz mégsem, ez inkább néhány lelkes és elkötelezett ember közös akaratának gyümölcse.

2011. április 18., hétfő

Sikerélmény

Szóval a mai másfélből egyből két óra lett, de egyáltalán nem bánom. Számomra most kiválóan sikerült a gyakorlás. Egy csomó asana-nál most éreztem rá, ébredtem rá mindarra, ami már milliószor elhangzott.
Végre sok mindent meghallottam azokból az instrukciókból, amik talán már unásig ismétlődtek, de hiába, a legnagyobb koncentráció ellenére is nálam eddig süket fülekre találtak.

2011. április 17., vasárnap

Ez a hét egy kicsit MAS


MAS azaz Mysore Ayurvedic Slyle jóga, vagyis a jógát az ajurvéda rendszerébe vizsgáló és gyakorló stílusirányzat.

 Szóval egy hét intenzív gyakorlásra adtam a fejem. Minden nap másfél óra.
Borzasztóan kíváncsi vagyok, hiszen a heti kétszeri, esetlegesen háromszori gyakorlás komfortzónájából való kilépés próbája ez.

2011. április 5., kedd

Tudat-OM

Rég nem írtam már új bejegyzést. Ez egyrészt annak a jele, hogy nagyon jól voltam...éltem...és nem a gép előtt henyéltem... aztán meg másrészt annak a jele, hogy nem voltam (vagyok) jól...
Most nem is a céltalanság vagy az érdektelenség a ludas ebben, hanem inkább valami fáradságféle kerekedett felül bennem, amolyan lelki kimerülés, jobb esetben kiürülés. Szóval itt az ideje, hogy kicsit új lendületet, lelkületet, lelkesedést kapjanak a gondolataim.
Meglátjuk, hogy hogyan sikerül ez a gondolatkísérlet!:) (Ezek mindig olyan jók, ugye?!:)


2011. február 8., kedd

Az utolsó AUM jogán...

Ezt a bejegyzést sajnos nem sikerült melegében, az óra után megírnom, amikor még nagyon tiszta volt az érzés és a felismerés, amelyet szeretnék megosztani ebben a részben. A téli magashegyi tanfolyamra való készülődés megkövetelte magának az időt és figyelmet.
 A felszerelés beszerzés, válogatás, kölcsönzés, pakolás, hátizsákba optimalizálás végül igen kiválóan sikerált!:-). Azt hiszem ebben benne volt az erő, amelyet  utolsó "ajándékul" kaptunk a pénteki órán. Cserébe viszont most kénytelen vagyok az emlékeimre támaszkodni, amely mint tudjuk...speciálisan szelektív...:-)

2011. január 27., csütörtök

Ismerkedés a kígyóval, az egyetlen igazsággal

Ma, egy hét kihagyás után a kundalíni jóga kurzus bevezető órájával ismerkedtem. Egy korombéli fiatal (!) :-) hölgy tartotta az órát, de nagyon izgult szegényke vagy igen kevés tanítási tapasztalata van, de az is előfordulhat, hogy nincs annyira hozzászokva az emberekhez, mert kicsit vérszegényre sikerült az óravezetés.

Persze az is lehet, hogy csak tükörképemet látom a környező világ megnyilvánulásaiban, mert én magam sem vagyok erőm teljében.

2011. január 19., szerda

Légzésben az elme

2011.01.19.
-rp-

Ma iszonyatos hát- és vállfájással érkeztem az órára. Egész nap lelketlen, monoton munka szegezett a géphez. Ezt érezte a testem, de a lelkem is rosszul éli meg a gépies, mechanikus, anti-kreatív munka terhét. Szerencsémre (természetesen véletlenül :-) épp a vállízületet és a hátat javító feladatok jutottak mára. És VÁLLig :-) állíthatom, hogy ezek beVÁLLtak.

Még mindig küszködök a hanyatt fekvésben történő derék leszorításos feladat végrehajtásától. Ez persze nem egy nagy szám, hiszen csak egy kiinduló állapot bizonyos asana-k elvégzéséhez, de nekem nagyon nem megy. Valószínűsítem, hogy a szertornás múltam a mumus, amely korai gyermekkoromban belém égetett bizonyos tartásmintákat.
Tovább is van, mondjam még?;-)

2011. január 5., szerda

Darth Vader nyomában

2011. január 5. szerda
-rp-

A mai nap feladata a karácsonyi fogások leküzdésére koncentrálódott.:-) Sok-sok hasizom.
A teremben iszonyatos meleg volt, rotyogtunk mindannyian. Azt hiszem lassan érik a bikram jóga, bár tartok tőle, hogy kollabálok (ezt a szót még a jogsi szerzésekor az  EÜ órán tanultuk, és Hajnal Gabival állandóan ezen kuncogtunk, teljesen áthatotta életünket a kollabszis jelensége:-).
A lábam még nem tökéletes, így jó néhány feladat kihagyására kényszerültem. A térdfordítás, keresztbe tett lábakkal való ülés, bizonyos lábnyújtó feladatok kimaradtak vagy látszattevékenységbe fulladtak. Ejnye!:-)

Szúrja Namaszkár: a tűzgyakorlat